Magyar
Árkalkuláció & Online foglalás

Pécs

Pécs, a mediterrán hangulatok városa. Tudomány, művészet, szakralitás kincseskamrája. Fürdött hírnévben és dicsőségben, volt kifosztott és lerombolt, mégis úgy nőtt a századok folyamán, ahogy a geológiai rétegek rakódnak egymásra. Egymásra és egymás mellé épült itt, és ma is látható a római kor, a középkor, a török hódoltság, majd a polgárosodás számos értéke, gótikus, reneszánsz, barokk kori lakóház, keresztény templom és mohamedán imahely, mecset és dzsámi, fürdő és középület. A múlt öröksége a neolit korig vezet vissza. A terület mindig jó életfeltételeket kínált az itt letelepedett népcsoportoknak. Erről tanúskodnak a feltárt régészeti leletek.

Sopianae (a római kori Pécs) városának és temetőjének régészeti kutatása több száz éve folyik. Az előkerült leletek alapján körvonalazódott a város és az ettől északra, a Mecsek hegység lejtőin elhelyezkedő temető területe. Sopianae városának közössége a 4. században jelentős számú sírépítményt (kápolnát, sírkamrát, épített sírokat) emelt. Az emlékek mind építészetileg, mind művészetileg páratlan alkotások, amelyek 2000 óta az UNESCO világörökség részét képezik. 2007-ben készült el a Cella Septichora Látogató Központ, ahol a sírkamrák összenyitásával föld alatti régészeti lelőhelyen csodálható meg a Korsós sírkamra, a Péter-Pál sírkamra, a Nyolcszögű sírkápolna, a III., IV., XIX. és XX. számú sírkamrák.

A Zsolnay Kulturális Negyed a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa projekt legnagyobb beruházása volt, mely a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra területének nagy részén épült 2 év alatt. A több mint 11 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően új életre kelt a porcelánmanufaktúra 5 hektáros területe. A Közép-Európa egyik legnagyobb gyárépület-együttes rehabilitációja során megvalósuló kulturális negyed tartalmilag négy részre tagolódik. A Míves negyed legfontosabb eleme a Zsolnay családdal és történettel kapcsolatos kiállítás, valamint a Gyugyi-gyűjtemény. Ezekhez kapcsolódik a felújított Zsolnay-mauzóleum, az Alkotó- és Inkubátorház, valamint a Kézművész utca üzletsora. Az Alkotó negyed ad helyet kulturális intézményeknek, vendéglátóhelyeknek és fesztiváloknak. A Gyermek és Családi negyed központi elemei a Planetárium, a Pécsi Galéria komoly nemzetközi vendégtárlatokat is fogadni képes új épülete, valamint a megújult a Bóbita Bábszínház, míg az Egyetemi negyedben a Pécsi Tudományegyetem több kara (pl. Művészeti Kar) és újonnan alakult tanszéke kap helyet.

A népvándorlás után, 1009 körül, Szent István püspökséget alapított Pécsett. A település gazdasági és kulturális nagyságának köszönhetően 1367-ben, Nagy Lajos király uralkodása idején, Orbán pápa aláírta az egyetem alapításának bulláját – így vált Pécs városa az első magyarországi egyetem székhelyévé. A Pécsi Tudományegyetem jelenleg is meghatározó szellemi, tudományos központ. A város fejlődése a gyáralapításokban is megmutatkozott: a Zsolnay- kerámia, a Littke-pezsgő, az Angster-orgonák világhírűvé váltak. Tény, hogy Pécs városa inkább szellemi élete, kulturális, történelmi értékei, sajátos stílusa által vonzó. Méltán viselheti 2010-ben az “Európa Kulturális Fővárosa” címet.

Múzeumairól, gazdag művészeti életéről, művészeti fesztiváljairól, alkotó művészeiről Európa-szerte ismert. Pécs múzeumai közül az ismertebbek: Pécsi Bazilika kincsestára, Jannus Pannonius Múzeum, Néprajzi Kiállítás, Csontváry Múzeum, Vasarely Múzeum, Amerigo Tot kiállítás, Természettudományi Múzeum, Modern Magyar Képtár I. és II., galériák. Az Országos Színházi Találkozó helyszínéül szolgáló városban sok vendég ismerte meg Pécs híres gasztronómiáját, és ízlelte meg a Mecsek híres borát, a cirfandlit. Pécs kivételes adottságokkal rendelkezik. Számtalan idelátogató bizonyítja, legyen bár üzletember, tudományos kutató, diák, a történelem, a művészetek, a kulturális programok kedvelője, vagy pihenésre vágyó utazó.

További információ: www.iranypecs.hu, www.pecs.hu, www.zsn.hu